Bűnök és büntetések – Bűnmegelőzés régen és ma

2026. június 20-án ismét életre kelt a történelem a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumban megrendezett „Bűnök és büntetések – Bűnmegelőzés régen és ma” című programunkon.
A rendezvény kezdetét alaposan próbára tette az időjárás: a délutáni órákban viharos szél és jelentős csapadék nehezítette a szervezők és a látogatók dolgát. A kedvezőtlen körülmények miatt néhány szabadtéri program elmaradt, illetve több programelemet módosított formában vagy más helyszínen tudtunk megvalósítani.
Mindezek ellenére a résztvevők lelkesedése töretlen maradt. A múzeum épületében és fedett tereiben továbbra is zajlottak az ismeretterjesztő programok, a tárlatvezetések és a különböző interaktív foglalkozások. A látogatók betekintést nyerhettek a múlt századok és a jelen bűnüldözésének világába, megismerhették a betyárok, pandúrok, csendőrök, rendőrök és katonák történetét, valamint a korabeli büntetési formákat és bűnmegelőzési módszereket.
Az est folyamán végül kegyesebb arcát mutatta az időjárás is, a vihar elvonult, és a programok új lendületet kaptak. A jó hangulatról a kézműves foglalkozások, a látványsütöde, a büfé és a számos családi program gondoskodott, miközben a látogatók egyre nagyobb számban érkeztek a rendezvényre.
A nap fénypontját a koncertek jelentették. A Kerekes Band energikus és lendületes fellépése hatalmas sikert aratott. Az est zárásaként a Colorband koncertje tovább fokozta a hangulatot, méltó befejezést adva a programnak.
Köszönjük minden látogatónknak a türelmet, a rugalmasságot és a kitartást, amellyel a kedvezőtlen időjárás ellenére is velünk tartottak. Külön köszönet illeti a fellépőket, közreműködőket, önkénteseket és támogatókat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a nehézségek ellenére egy emlékezetes és sikeres rendezvényt valósíthassunk meg.
Bízunk benne, hogy jövőre ismét találkozunk!
Programunk a Helyi humán fejlesztések megvalósítása Kunszentmárton városában TOP_PLUSZ-3.1.3-23-JN1-2024-00002 projekt keretében valósult meg.