A TE KINCSED – A MI KINCSÜNK

A Helytörténeti Múzeum szakmai programja, A Te kincsed – a Mi kincsünk rangos elismerésben részesült néhány héttel ezelőtt. Ezen apropóból kérdeztük Dr. Pusztai Gabriella és Czakó-Habi Csilla muzeológusokat az Erasmus+-ról és annak részleteiről. Interjúnkban az ő válaszaikat olvashatják.

Mindig nagy öröm számunkra ilyen híreket hallani! Megosztanátok velünk, pontosan milyen díjról van szó?

Gabi:   Az Erasmus+ Felnőtt tanulás kategóriában elnyertük az Erasmus+ Nívódíjat. Minden pályázati kategóriában egy projekt kapja az elismerést, így nagyon büszkék vagyunk, hogy minket választottak. Úgy éreztük, jól sikerült a projektünk, de az erős mezőny miatt nem számítottunk az elismerésre.

Miről szólt a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum programja? Összefoglalnátok A Te kincsed – a Mi kincsünk főbb célkitűzéseit?

Gabi: Az alföldi kisvárosok és Kunszentmárton is küzd azzal a problémával, hogy a lakosság körében folyamatosan nő az idős korúak aránya. Erre a változásra a kulturális intézményeknek is reagálni kell. A múzeumunk dolgozóit, illetve a martfűi, mezőtúri együttműködő partnereinket is szerettük volna felkészíteni arra, hogy az idős korosztály tagjaival a következő években tervezetten és szakszerűen foglalkozzanak, s szerepet játsszanak az aktív öregedés különböző területein. Mivel Dél-Európa területén érezhető leghatványozottabban az elöregedés problémája, és a hatékony megoldások keresésével is ők foglalkoznak a legrégebb óta, ezért ebből a térségből válogattuk külföldi partnereinket, Portugáliából, Spanyolországból, Görögországból és Máltáról.

Csilla: Célunk volt, hogy megismerjük a partnerszervezetek munkáját és idővel mi is hatékony, érdekes programokat és foglalkozásokat tudjunk tartani a helyi időseknek, aktivizálva őket a közösségépítésre és hasznos időtöltésre.

Hogyan kell elképzeljük ezt a gyakorlatias tapasztalatszerzést? Hány állomása volt a szakmai útnak?

Csilla: Minden partner egy LTT (Learning Teaching Training) elnevezésű képzési alkalmon mutatta be saját munkáját. A tanulási folyamatnak több szakasza volt pl. a görög képzésen többek között a

Storytelling módszerét ismerhettük meg elméleti és gyakorlati oktatás keretén belül. Dr. Stelios Pelasgos vezette az elméleti bemutató utáni gyakorlati foglalkozást, ahol a magunkkal vitt képekről kellett csoportokban mesélnünk, majd egymás történeteit egy másik idegen csoportban átadni. Ezzel a módszerrel, a történetmesélés, információtorzulás mechanikáit ismerhettük meg.

Gabi: Öt egyhetes képzésen vettünk részt, melyekből az utolsó Magyarországon volt, ahol a magyar martfűi, mezőtúri partnerintézményeink és a kunszentmártoni múzeum mutatták be jó gyakorlataikat.

Az idősebb korosztály aktivizálásában mely ország módszerét éreztétek leginkább eredményesnek?

Mi volt számotokra a legtanulságosabb?

Csilla: Engem személy szerint a Portugáliában kialakult mechanizmusok nyűgöztek le legjobban. A portugál partnerünk egy idős egyetem volt. Bár ez a megnevezés magyar viszonylatban sem ismeretlen, de Portugáliában ez egy teljesen más jellegű intézmény. Az egyetemet nyugdíjas korú polgárok vezetik, ők a tanárok és ők a diákok is. Egy éves tagságért cserébe érdeklődésüknek megfelelő órákra járhatnak. Épületet a járási önkormányzat biztosít számukra, a tanárok pedig önkéntesen vállalják a tanítást. Azért is tartom fantasztikusnak ezt a kezdeményezést, mert saját képességeikre támaszkodnak, erős közösség épül az önszerveződés által, és hangsúlyt kap az új dolgok elsajátítása, amely szerintem különösen fontos az időseknél.

Gabi: Granadában egy olyan egyesület tevékenységével ismerkedtünk meg, mely az aktív öregedéssel és intergenerációs programokkal foglalkozik. A tagoknak sokféle elfoglaltságot, képzési lehetőséget biztosítanak a szervezet önkéntesei, pl. kirándulnak, kulturális sétákat tesznek.

Ami példa értékű, hogy az önkéntesek heti másfél órát személyesen is együtt töltenek az idősekkel, társasjátékot játszanak velük, kávézni viszik őket…

Az önkénteseket nem kell toborozni, maguktól jelentkeznek, s egy részük maguk is idősek.

Ti is vendégül láttatok külföldi partnereket. Hogyan érezték magukat nálunk?

Csilla: Az utolsó képzésen a magyar partnerintézmények saját múzeumi, közművelődési jó gyakorlataik bemutatását tűzték ki célul.

Mivel külföldi partnereink más területen működnek, úgy gondoltuk, mi így tudunk az ő fejlődésükhöz hozzájárulni. A program része volt egy kiállítás létrehozása, amelyben a csapatok saját emlékeiket használták fel életútjuk bemutatására. Ezzel a kiállítás készítés módszereit ismertettük meg a csapatokkal, hogy mire kell figyelni, mit, hogy érdemes bemutatni, valamint felhívtuk a figyelmet arra, hogy a múzeumok általában milyen emlékeket gyűjtenek az idős korosztálytól, és hagyományosan hogyan dolgoznak velük együtt.

A szakmai programon túl rendhagyó tárlatvezetéssekkel, élménysütéssel és Kunszentmárton természeti értékeinek bemutatásával készültünk. A visszajelzés nagyon pozitív volt, az együttműködést mindannyian folytatni szeretnék.

Gabi: A kunszentmártoni szakmai nap jelentősége az volt, hogy egy változatos módszertannal összeállított tanulási-aktív szabadidő eltöltési program jött létre, mely alapul szolgál a múzeum számára egy, az idős korosztálynak kidolgozható jó gyakorlathoz.

Biztosan sok élménnyel gazdagodtatok és szép helyeken jártatok. Ezzel kapcsolatban melyik országot emelnétek ki és miért?

Csilla: Mindegyik országnak meg volt a maga varázsa. És mivel egyik országban sem jártam még azelőtt, minden hely különleges volt számomra. Különleges volt az athéni Akropolisz Múzeum, ahol a kiváló tárlatvezetés külön élmény volt, és szakmai tapasztalatot is jelentett. Spanyolországban Andalúzia területén jártunk, mely térség épített öröksége különösen lenyűgözött. A kalandvágyó útitársak pedig még érdekesebbé tették az utakat.

Máltában a csapat egyes tagjai fejükbe vették, hogy lemásznak a hullámok áztatta sziklaszirtre, egymást biztatva, én pedig a partról figyeltem, kit visznek el először a hullámok. Szerencsére mindenki épségben visszatért.

Különleges pillanat volt még, a naplemente Cabo de Roca-nál, a kontinentális Európa legnyugatibb pontjánál. Azt a gyönyörű látványt, a lemenő nap fényében fürdő zord sziklaszirteket, amely mögött csak a végtelen óceán látszik, szerintem soha nem fogom elfelejteni.

A hosszútávú tervekről is szeretnénk olvasni. Hogyan kívánjátok hasznosítani a megszerzett tudást?

Csilla: Több programot is szerveztünk már az utóbbi években időseknek, hasznosítva a megszerzett tudást. Ilyen volt például a Múltidéző teadélután, valamint honismereti táborainkba is bevontuk az Idős Otthon lakóit és az Idősek Klubjának tagjait. A Kunszentmártoni Hagyományőrző és Nőklubbal pedig folyamatos az együttműködés, sokan önkénteskednek nálunk, amelyet ezúton is köszönünk.

Hosszútávú célunk, hogy olyan, az idősekre koncentráló programcsomagokat fejlesszünk ki melyek univerzálisan felhasználhatóak az ország bármely kulturális intézményében, és lehetőleg kis költségvetésből megvalósíthatóak, hisz sok kis városban ez is fontos szempont a kulturális programok kidolgozásánál.

Gabi: Úgy gondolom, a kulturális szakembereknek tudomásul kell venniük, hogy nem csupán helyet kell adni az időseknek, a szépkorúaknak rendezvényeik lebonyolítására. Fel kell mérnünk igényeiket és ennek megfelelően végezni munkánkat. A mi feladataink közé is tartozik a szépkorúak életminőségének a javítása, természetesen összefogva a település vezetőivel, szociális intézményeivel és a civil szférával.

 

Köszönjük, hogy egy kis betekintést kaphattunk a munkátokba!

Gratulálunk a díjhoz! További sok sikert kívánunk!

 

 

Tankó Anita